A wigani móló

Georges Orwell - A wigani móló
„Évente kilencszáz bányászból egy meghal, minden hatból egy megsebesül. Ahány régóta dolgozó bányásszal csak beszéltem, mind vagy átesett már valami súlyos szerencsétlenségen, vagy látta kollégáját meghalni. Némelyik történet egészen
torokszorító. Egy bányász például elmondta, miként temette maga alá az egyik ács kollégáját a lehulló szikla. Próbálták kimenteni, ki is szabadították a fejét és a vállát, hogy levegőt vehessen, még életben volt, beszélt is hozzájuk. Ám akkor észrevették, hogy a tető ismét rájuk szakadni készül, fedezékbe kellett vonulniuk, s az ácsot ismét betemette az omlás. Megint odasiettek hozzá a fejét és vállát kiszabadítani, még most is élt, és újra csak beszélt hozzájuk. Ekkor harmadszor is beszakadt a tárna mennyezete, ám ezután már órákig nem bírták kimenteni, s mire végül is sikerült, már nem élt. A bányász, aki ezt elmesélte , magában a baleset körülményeiben nem is talált semmi rendkívülit. Számára inkább csak azért maradt emlékezetes mindez, mert az ács tudván tudva, hogy a bánya azon része kiváltképp veszélyes, minden nap úgy indult munkába, hogy számított a balesetre. «Annyira foglalkoztatta a dolog, hogy egy ideje búcsúzásul mindig megcsókolta a feleségét. Pedig az asszony szerint azelőtt már vagy húsz éve nem tett ilyet.»"